2011. szeptember 29., csütörtök

Szőlős pite

Romlásnak indult a szőlő, ill. a főzelék és fasírt után tegnap estére jól esett volna valami édes :) Így gyors, saját fejlesztésű pitét készítettem. Nagyon gyorsan elkészül (nehezen hihető, de kevesebb, mint 30 perc alatt  készült:), nagyon finom, végtelenül variálható, mutatós és ami a legfontosabb: nyers rajta a gyümölcs:) És alig van benne cukor, az is barna. :) A vegán piskótához 3-4 perc alatt összekevertem az alábbiakat (ez fél adag, de most kimondottan laposabb tésztát szerettem volna):

25 dkg liszt,
2,5 dl víz,
6 ek. olaj,
10 dkg barnacukor,
1 késhegyni foszfátmentes sütőpor.

Amíg sült (kb. 20 perc), addig elkészítettem a pudingot:

6-8 ek. kukoricatejpor,
2-3 ek. kukoricakeményítő,
4-5 ek. kukoricaliszt,
1 körte, összepépesítve,
vanília, méz, citromhéj,
kb.1 l víz.

Mindezekből sűrű pudingot főztem. És a karoböntet is ekkor készült:

Karoböntethez:

2-3 ek. karob,
1/2 ek.barnacukor, megdarálva,
kis víz.

Mivel nincsen a krémben zsiradék, ahogy kiszedtem a tepsiből a süteményt, rögtön rá is kentem, majd megszórtam megmosott, lecsepegtetett szőlőszemekkel. Ráöntöttem a karoböntetet. (Bármilyen más gyümölccsel, vagy más ízesítésű pudinggal is elkészíthető, a siker garantált lesz :)

2011. szeptember 28., szerda

Zeller-és répafasírt

Hoztunk zellert is a kertből, így a tegnapról maradt főzelék mellé ma csak egy egyszerű fasírtot készítettem.

Hozzávalók:

2 közepes zeller, lereszelve,
1 közepes sárgarépa, lereszelve,
zabliszt (kb. fél bögrével),
1 fej hagyma, megpárolva,
2-3 gerezd fokhagyma,
só, kevés (kb.1 ek.) olívaolaj,
szezámmag,
1 szelet tk.kenyér.

A zellert, répát lereszeltem, a hagymát vízen megpároltam, fokhagymát összenyomtam, majd minden hozzávalót összekevertem, olajat öntöttem és szezámot szórtam hozzá és kb. 1 órát állni hagytam, és sütőpapírral kibélelt tepsiben kisütöttem (permeteztem a fasírtokra olívaolajat sütés előtt, ill. egyszer forgattam és újrapermeteztem őket:). Nagyon ízletes fasírt lett. (Ebből az adagból kb. 15-18 db készült)

Nyitott Szemmel Magazin receptoldala...:)

A Nyitott Szemmel Magazin szeptemberi számában olvashatók ismét receptjeim. :) Íme (ha valamelyik nem olvasható jól, akkor klikk a képre:)

2011. szeptember 27., kedd

Zabpelyhes kelkáposztafőzelék vegán bundában sütött köményes krumplitallérokkal

Mai nap elkezdtük a békés megyei termékek fogyasztását :) Kelkáposztafőzeléket készítettem, annyi lett a "különlegessége", hogy az utolsó 5 percben szórtam bele zabpelyhet is (anyósom próbálta ki így, és kedvet kaptam én is), és grahamliszttel sűrítettem be. 
Egyébként a kelkáposztát megmostam, felvágtam, vizet és olajat öntöttem rá, sóval, majorannával, köménnyel ízesítettem, 1 fej hagymát, és 6-7 gerezd fokhagymát is vágtam bele. Majd tettem hozzá kb.10 perc főzés után 1 hatalmas krumplit, apró kockákra vágva, és befejezés előtt 5 perccel került bele a zabpehely is, majd graham lisztet kevertem ki kevés növényi tejjel (kukoricatejjel), és szűrőn át beletettem. Felforraltam, és máris készen lett az ebédünk :) 
Vagyis készült még hozzá feltétként vegán bundás-köményes krumplitallér is. A nyers krumplit karikákra vágtam, megmostam, majd lisztbe forgattam, ezt követően pedig a vegán bundába (graham liszt + só + hagyma + kömény + víz - ebből sűrű palacsintatészta készült) forgattam, és morzsába, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben kevés olívaolajjal meglocsolva kisütöttem. 

Itt van az ősz...vagy legalábbis a körte-és szőlőszezon

Békés megyében, kedves rokonainknál jártunk a hétvégén, sok finomságot befőztünk (zakuszka, paradicsom), ill."szüreteltünk": hoztunk magunkkal friss mákot, szőlőt, körtét, padlizsánt, paprikát, káposztát, paradicsomot, és még sok minden finomságot...Így ezekből készülnek a következő hetek ételei :) Ma reggelre kölesgombócot készítettem, mákkal, szőlőlekvárral. Előtte frissen préselt alma- és körtelevet ittunk...Hmmm, jól indult ez a nap is :)
A kölest kb. kétszeres vízben kevés mazsolával megfőztem. A végén kevertem bele bio csicsókasűrítményt, melyet ismerősünk szabadalmaztatott, és forgalmaz. Ez azért jó nagyon, mert cukor, méz helyett tökéletes édesítőszer, azzal a különbséggel, hogy egészséges. :) Ezután darált mákot, citromhéjat, vaníliát is kevertem hozzá, majd amikor kihűlt (és megdermedt), gombócokat formáltam, mákban meghempergettem, és friss szőlőöntettel ettük (meg sok friss, nyers almával, körtével, szőlővel:). A szőlőöntet egyszerűen készült: 1 fürt szőlőszemet betettem edénybe, kissé szétnyomkodtam, ill. egy kevés vega-gélt tettem hozzá, és kb. 5 perc alatt összefőztem. 

2011. szeptember 22., csütörtök

Friss szőlőlekváros palacsinta karoböntettel

Nagyon szeretjük a szőlőt és a palacsintát is. A kettőt együtt még nem ettük, itt volt hát az ideje.:) Merthogy hét elején kaptunk nagyon finom szőlőt. Palacsinta pedig akár minden nap készülhetne nálunk. :) A szőlők hirtelen romlani kezdtek, és nem volt kedvem lekvárt bontani, ezért készítettem almatölteléket is, ill. pár darabba szőlőlekvárt. A szőlőszemeket beletettem egy edénybe, és - vega gél társaságában - elkezdtem főzni, kb. 5 percet főztem csupán, és késznek nyilvánítottam. Nagyon finom volt, darabos, elég édes (cukor nélkül is:) stb.
A karoböntethez 4-5 evőkanálnyi karobot elkevertem 2 ek. mézzel, folyékony Hulala tejszínnel (ezt nem mértem, amennyit felvett a karob). Krémes állagú öntet lett belőle. Ezzel csurgattuk le, az almás és a szilvás palacsintákat is.
A palacsintatésztáról itt írtam. 

2011. szeptember 21., szerda

Nyarat idéző könnyű ebéd és vacsora

Lecsós szójaszelet és krumplis kenyér: tökéletes vacsora így kora ősszel. Merthogy sajnos itt van az ősz újra.

A lecsós szójaszelethez beáztattam a szójacsíkot, majd forrásban lévő vegamixes vízbe dobtam és kb. 20 percig főztem, majd leszűrtem, olajjal kikent tepsibe tettem és megpirítottam.

Eközben elkészítettem a lecsót: 1 fej hagymát és 3 gerezd fokhagymát vízen megpároltam, erre tettem rá a felvágott paprikát (kb. 1 kg volt, vegyesen mindenféle színű) és paradicsomot. Sűrűbb lecsót készítettem, amelyet a megpirult szójára tettem, és 4-5 perc alatt a sütőben összesütöttem. Végül tettem hozzá kukoricát.

Délben rizzsel ettük, este burgonyás kenyérrel (erről később:)

2011. szeptember 19., hétfő

Vegán krátersütemény

A múlt heti (csütörtöki) feketeerdő tortából kimaradt elég sok "puding-krém", és gondoltam, mai vendégeink számára ezt fogom "újrahasznosítani". 

Hozzávalók:

Vegán "csokis" piskótához:

25 dkg liszt, 
10 dkg cukor, 
6 ek. olaj, 
2,5 dl víz, 
3 ek. karobpor,
1 késhegyni Arm & Hammer sütőpor. 

A pudinghoz:

1/2 l kukoricatej,
3 csomag vanília ízű pudingpor, 
cukor/méz ízlés szerint, 
1 dl Hulala tejszín. 

A tészta hozzávalóit kikeverjük, közben a vegán pudingot is elkészítjük: a kukoricatejet feltesszük kevés cukorral forrni, és ez idő alatt kevés vízzel kikeverjük a pudingokat. Amikor forr a növényi tej, beleöntjük, és addig főzzük,amíg be nem sűrűsödik. Amikor kihűlt, felvert Hulala tejszínt teszünk bele. 
Kiolajozunk, lisztezünk egy tepsit, beleöntjük a fekete színű piskótánkat, majd ebbe, kiskanalanként csöpögtetjük a kemény pudingot. Közepes hőfokon kisütjük. A kinézete kicsit érdekes lett (sűrűbbre kell máskor a pudingot).


2011. szeptember 18., vasárnap

Búzacsírás, négy magvas panír

Ma a vegán panírba tettem búzacsírát és magokat is. Egyébként a szokásos módon készítettem a rántott padlizsánt: vízbe áztattam a padlizsánt, hogy "ragadjon rá a liszt", majd lisztbe forgattam, ezután jött a vegán panír keverékbe mártás (=grahamliszt+fokhagyma+kurkuma+víz+búzacsíra+só--mindebből sűrű palacsintatészta készült), majd a négy maggal megszórt morzsa (összetört tökmag + szezámmag, lenmag, napraforgómag). Ezután enyhén olajozott tepsiben sütöttem ki (félidőben forgattam).  Nagyon finom, ropogós lett. :) Krumplipürével és paradicsomsalátával tökéletes ebéd volt. :)

2011. szeptember 9., péntek

Előadás ajánló

Mostanában ritkábban írok, ennek több oka is van: egyrészt előkerültek olyan ételek az utóbbi napok főzései során, amik már szerepelnek a blogon (krumplis tészta, thai tészta, zabfasírt, mexikói rizs, különféle saláták, palacsinta stb.), ezeket minek írjam le még egyszer, másrészt férjemnek most nagyon sűrűek a napjai, még egy rövid fotózás sem fér bele. Pedig tegnap sárgarépa fasírtot ettünk (hagymás-szezámos-pritaminpaprikás krumplival), nagyon finom volt,de fotóra nem volt idő. Jövő héten pedig mindketten munkaértekezletre megyünk vidékre. De remélem, utána jut minőségi idő a blogra is :) 
Ma egy ajánlót szeretnék feltenni, kedves ismerőseim tartják a sorozatot. Akit érdekel, menjen el :) 

2011. szeptember 6., kedd

"Vegán mustáros rizses hússal" töltött kaliforniai paprika

Gyorsan romlanak a kertben 1,5-2 hete szüretelt kaliforniai paprikák, így ma ezekből  töltöttem.

4 db kaliforniai paprikához kb.1/4 kg rizst és ugyanennyi szóját használtam. A rizst a hagyományos módon készítettem el (egy lábasban alaposan megpirítottam, majd felöntöttem dupla annyi vízzel, és forrástól számítva 3 percig főztem, majd fedő alatt hagyva dunsztba tettem, amíg ki nem hűlt. Addig elkészítettem a szóját: beáztattam vegamixes vízbe a szójacsíkokat, majd alaposan feldaraboltam őket kis darabokra. Közben vizet forraltam, tettem bele vegamixet, és amikor forrt, beletettem a szóját is, kb. 15 percig főztem. Ez idő alatt elkészítettem a pörköltes alapot: 1 fej hagymát dinszteltem, erre tettem rá 1-1 kockára vágott paradicsomot, paprikát, és pirospaprikával, sóval, fokhagymával, majorannával ízesítettem. És ekkor került bele a mustár (kb. 1/2 evőkanállal). Ebbe tettem bele a megfőtt, leszűrt szóját. Összefőztem, majd beletettem a rizst, ami felszívta a pörkölt szaftját. Megtöltöttem a paprikákat, és füstölt tofut reszeltem a tetejükre. Gyorsan kisültek, mi meg megettük :) 

2011. szeptember 5., hétfő

Aszalt paradicsomos zakuszka

Nagyon szeretjük a padlizsánt. És mivel rengeteg van belőle (saját), így most padlizsánt padlizsánnal eszünk Ma zakuszka készült. 

2 kaliforniai paprikát (szintén saját kertben termett:) és 2 nagyobb padlizsánt olívaolajjal kikent tepsiben jó alaposan megsütöttem. (Sütés előtt félbe vágtam a paprikákat és a padlizsánokat is)

Közben kevés vízen (szintén saját kertből szüretelt:) hagymát pároltam. 

Majd a héjából kikapart padlizsánt, a felkockázott paprikát rátettem a hagymás alapra, tettem hozzá (Lengyelországban vett:) aszalt paradicsomot, kb. 3-4 szemet, és mindezt meglocsoltam olívaolajjal, sóval fűszereztem és összebotmixereztem. Nagyon finom lett :) 

2011. szeptember 4., vasárnap

Lengyelországból hazatérve...

Itt laktunk...:)
Az elmúlt héten gyönyörű napokat töltöttünk férjemmel, sógornőmmel és sógorommal, ill. férjem unokatestvéreivel Lengyelországban. Sokat kirándultunk a Magas Tátrában (pl. Morskie Oko, Risy stb.), de jártunk Krakkóban, Zakopánéban is.
Többnyire én főztem (gyors ételeket, pl. milánói, zellerkrémleves, borsófőzelék, tejberizs, lecsó, rántott padlizsán, chilis babos tészta, palacsinta stb.), de megkóstoltunk helyi ételeket is, főképp, amikor városokban jártunk. Utolsó nap egy közeli kis falu cukrászdájából vettünk finomságokat, hiszen sógornőmnek ünnepeltük a születésnapját.:) Pár képet teszek fel. Holnaptól a blogon (és az életben is:) jön a "normál üzemmód". 


Kék felsőben férjem, mellette én :)

Férjecském 


Zakopane felett

Morskie Oko