2012. április 27., péntek

Medvehagymás-lenmagos pogácsa

Eddig bírtuk medvehagyma nélkül. Még nem a fagyasztóból szedtem elő egy adagot, hanem frissen kaptuk ajándékba! Nem volt mit tenni, pogácsát és pestót kellett készíteni. Ez utóbbiról később írok. 

Hozzávalók:

25 dkg liszt (fele teljes kiőrlésű, fele finomliszt)
12 dkg kókuszolaj
1 dl víz
1 tk. méz
1 nagy csokor medvehagyma
2,5 dkg élesztő

lenmagpehely

Elkészítés:

Az élesztőt kevés mézes vízben felfuttatjuk. A liszteket, sót és a kókuszolajat összekeverjük. Ehhez öntjük az élesztőt és a maradék vizet. Elkezdjük dagasztani. Nagyon lágy tésztát kapunk, amelybe a végén keverjük bele a felaprított medvehagymát is. 1 órát kelesztjük. Ekkor nagyon vékonyra kinyújtjuk és megkenjük egy kevés felolvasztott kókuszolajjal. Ráhajtjuk oldalról és elölről-hátulról a tésztát, és hagyjuk. Majd ismét kinyújtjuk, megkenjük, hajtogatjuk. A hajtogatás közt kb. 10 percet hagyunk. Én négyszer hajtogattam. Majd kiszaggattam és 30 perc alatt kisütöttem. Az illata és az íze is zseniális. :-)

5 megjegyzés:

  1. Hű de finom és csodás képek, mint mindig!
    Én a tegnapi pogácsába nem tettem zöldet, hiányzott is.

    VálaszTörlés
  2. Koszonjuk! :-) Valoban nagyon feldobta a medvehagyma a pogacsat:)

    VálaszTörlés
  3. Szia Magdi, megsütöttem, de tutira elbénáztam valamit, nekem a pogácsákkal valahogy még sose volt szerencsém...:-) A lenmagot hova kellett volna tenni? Mert a receptben végül nem volt benne, és én is elfelejtettem:-)) De mit csinálok rosszul mindig pogácsasütésnél, hogy kiszáradnak a végére? Én az utolsó nyújtásnál 1 ujjnyi vastagra nyújtottam, de az első nyújtáshoz képest sokkal szilárdabb, keményebb lett a tészta az alálisztezésektől. Te milyen vastagra nyújtod szaggatás előtt? Lehet, hogy az volt a baj? Próbáltam kisebb és nagyobb pogácsaszaggatóval is, hátha más az állaga, az egészen aprók lettek magasabbak és kevésbé szárazak. Segítsééég!:-)

    VálaszTörlés
  4. Ja, bocs, még egy kérdés, másnapra milyen volt az állaga nálad?

    VálaszTörlés
  5. Siccike: nem tudom, mi lehet a gond. Nekunk puha volt a pogacsa, masnap is.
    A hajtogatasra nem emlekszem, mindig valahogy mashogyan jon ki,de ha legkozelebb sutok,leirom.
    Viszont ez a pogacsa volt eddig a legpuhabb es barki keszitette el, ugyanezt mondja, hatha ez sikerul: http://magdireceptek.blogspot.hu/2011/12/pritaminpaprikas-tokmagos-pogacsa.html

    VálaszTörlés